Szívdobogós visszaemlékezések

Az a jó benne, hogy a caminóból hosszasan lehet táplálni a lelket. Még mindig vegetatív tünetekkel társul, ha visszagondolok egy-egy pillanatra, történetre...

Miért volt jó a camino?

Mert egyszerű volt a cél. Semmi bonyolult, mert manapság már minden az, és olyan felemelő volt érezni, hogy egy a cél, világos, egyszerű. De nehéz, éppen ezért kihívás. Kihívás kell, mert ha teljesíted, nagynak érezheted magad. A cél: elérni A-ból B-be végül elérni S-be, majd az Ó-ba. Minden nap sikerélmény. Persze minden lépésben ott a halál (az, hogy egy kicsuklott boka, és viszlát camino). Bármikor véget érhet, ezért minden percét élni akarod! Jó az állandóság és a változatosság fenséges keveréke. Állandóan teszed-veszed a lábad, az állandóság, mint olyan, biztonsággal tölt el. De ott van a változatosság, ami a monotónia ellen hat. Minden nap máshol vagy. Sosem vagy 2 napig egy helyen. Ahány álmunk, annyi ágyunk, fogalmaztam meg, mikor szépenfogalmazós kedvemben voltam. Az utolsó pillanatig meglepetés, hova hajthatod álomra a fejed. Az egész caminoban a legeslegjobb talán az volt, hogy elhitette velem, hogy létezik még világ, "kisélet", ahol az emberek jó szándékúak, a tárgyak pont ott maradnak, ahol hagyod őket, a dolgok szépek és egyszerűek, a természet és ember csodálatos egység, és hogy élni egyszerűen jó. Mesterséges körülmények (bár hülye ez a kifejezés), válogatott emberekkel, szinte nem is valóságos, de mégis az. Pont olyan, mint amilyenben szeretnék élni. Azért jó volt megtapasztalni, hogy 2011-ben a Föld nevű bolygón létezhet ilyen. Belenyaltam egy olyan mézbe, amit Magyarországon nem lehet kapni.

(nincs vége, talán még folytatom)

Camino-nap

Ma reggelre a caminoval álmodtam. Olyan igazi volt az egész. Mivel az álmoknak természetes formájuk, hogy töredezettek, összefüggéstelenek és képiek, kár erőlködni azzal, hogy utólag történetbe fűzve próbáljuk elmesélni. Nagyon valósághű és éles képek, minifilmek voltak ezek az indulásról, menésről... volt egy nagyon megragadó mozzanat: ellopták a lencsekonzervemet, és teljesen kiborultam. Nagyon éhes voltam, és Zsuzsásan rákészültem a lakomára. Hogy akartam én ezt a vacak konzervet?! Aztán egyszercsak újra az eukaliptuszerdőkben mentem... meg volt valami folyóban fürdés is. Örültem, hogy ilyen álmodós kedvében van az agyam, így, amíg lehetett, késleltettem a felkelést, méég.. mééég, csak egy kis caminot, még...

Persze a rusnya macska, aki gondolom megérezte, mi a téma, (ő az egyetlen, aki jogosan utálhatja ezt az egész tripet) azzal ébresztett, hogy flegma fejjel ült az asztalon és a mancsával egyesével pacikázta a földre az óceánparton begyűjtött kagylóimat. 

Micsoda véletlen, nem?

Délután pedig egy üzenetet kaptam az egyik, épp caminot járó barátomtól, amiben hálásan köszönte az egyik alberge-tippemet (Mazarife-Jézus alberge). 10 napja nem váltottunk levelet, és pont ma... 

Szóval ennek örömére újra elővettem a képeket, mert már ki kellene válogatni azt az 50-et, amit előhívunk. 1300 képből mission impossible, de próbálkozni azért még lehet...

A Pireneusok...

 ... a belelógó orrommal.

 Állandóan tájat fotóztam

 Puente la Reina (a királynő hídja)

 Pablito, a helyi celeb. Valami natgeo-s dokumentumfilmben látta Dóri. Híres "tökös-bot" készítő.

 Rajongtam a vén olajfákért. Navarrában olyan sok volt... Gyönyörűek.

 A közös képeink: a.) leginkább nincsenek b.) ha vannak, homályosak, életlenek, rosszul fókuszáltak c.) ha véletlenül élesek, valamelyikünk hülye ábrázatot vág rajta

 Helyi celeb kettőpontnulla: Marcelino Lobato. Meg is néztem, ki ő pontosan: "Talán min­den Camino-​​személyiség közül azon­ban még­is­csak a log­roñói Mar­ce­lino Lobato Cas­trillo a leg­hí­re­sebb, aki tulaj­don­kép­pen egy főál­lású zarán­dok. Saját beval­lása sze­rint már szám­ta­lan­szor meg­tette az utat a Pire­ne­u­sok­tól San­ti­a­góig és több köny­vet is írt a Cami­nó­ról. Egyike volt azok­nak a sze­ren­csés zarán­do­kok­nak, akik 1976-​​ban meg­kap­ták a első hat Com­pos­tela egyi­két, a 80-​​as évek­ben pedig együtt kezdte el fes­teni a sárga nyi­la­kat Elias Valiña Sam­pe­dró­val. A jel­leg­ze­tes Gandalf-​​szakállas fény­ké­pét, amin kora­beli zarán­dok­kö­peny­ben, szé­les kalap­ban, ván­dor­bot­tal, tök­ku­laccsal és kagy­ló­val rója a kilo­mé­te­re­ket, sok bár­ban lehet látni szerte a Caminón." (http://camino-story.com/233/)

 A csodálatos táj...

 A meseszép, több, mint 400 éven át épülő burgosi katedrális...

 A mezeta Burgos és Leon között. Búzamezők egy hétig.

 Ez csak úgy valahol, de tudom, hogy épp életmentő sörfogyasztás közben készítettem, ülve... mert felállni nem bírtam volna.

 Tibi mutatja: ez itt már Palencia.

 A csodálatosságos zöld paradicsom a száraz falu közepén. Nem jut eszembe, egyszer már leírtam ide a blogba.

 A templomtornyok szériatartozéka: a gólyafészek

 Hát ez meg... én.

 Erika nővérrel, Carion de los Condesben. Santa Maria del Camino Alberge.

 Olyan közös kép.

 Egyik kedvenc életképem.Suzan 12-kor közli, hogy mise van, bocs, csak 2-kor nyitunk. A fiúknak meg nem termlszetes a mosolyuk, és nemsokára indulnak az outdoor-lábműtétek. (Bercianos del Real Camino)

 Nagyon kedves házinéni talén Mansillában... égeti a szeszt hagyományos zarándokszerkóban.

 Ez pedig már Leóna  hasonlóan csodálatos katedrálissal, amit középszerű fényképezővel szinte lehetetlen lefényképezni úgy, hogy beleférjen a képbe. HATALMAS.

 Egyik favorit képem: kisember nagy kutyával jár. Én fotóztam.

 Az a bizonyos Jézus Alberge... (Csabi műt)

La Casa de Los Dioses. Egy donativo büfé a semmi közepén 7km-rel Astorga előtt. Ez is életet mentett...

Az a bizonyos Cruz de Ferro, ahova a magaddal hozott követ, ami a terheidet szimbolizálja leveted, közben elmondod azt a bizonyos imát a guide-ból, blabla, szóval utáltuk, mert elrontották a körülmények és az emberek, és a popi helyektől amúgy is kár nagy pillanatokat várni a caminon... bezzeg a kép milyen jó lett...

 Itt élvezem a felkelő napot. Ez pl. nagyon jó volt.

 A csodaszép Molinaseca, ami elcsábított minket... Tibi hasítja a tizenpár-fokos vizet. Karja színének mintázata mutatja: igazi zarándok. Otthoni kontextusban: traktorista (jóóó, magyarul: traktoros)

 Pózolok, mint állat a Alberge Herberge udvarán La Fabában.

 Nagyon kedves barátaink.

 O'Cebreirorol lefelé, ködben, esőben. Továbbra is próbálkozok beállított képekkel:

 Egyik legjobb esténk Triacastelában

 Huhhhú, a csodddálatos, félelmetes, borzongató magashídról lefelé Portomarínban:

 Ott fent és ott lent is voltunk. Tibi emlékezetes fülinapja.

 Szomorú formigák

 Meseszép pacik áznak az esőben.

 Seretlek eukaliptus!

 Santiago.

 Szuperjó Alberge Acuario a camino best of magyar hospitalerojával: Balázzsal.

 Üdvözöljük Önöket az Atlanti ósönparton.

 Itt már Tibi húzza a talpalávalót Shakirának a hippiknél.

 Egy kis szerelem a parton

 Kölcsönös :)

 A part. Hófehér, csillogó homok, kevés ember...

 ... szellő

 ... éééés 16'C-os víííz

 Itt meg már sorbanállás után egy szupi fotó a nullás kilométerkővel a világvégén Cabo de Finisterrán.

 Sokszoros tiltás ellenére, felélesztve a hagyományt, égetjük a ruháinkat. (később szuperbiztos tűzoltás)

 Az én NAGY pillanatom a caminon.

 A nap és a telihold összekacsintása az égbolt két oldaláról. Rajtunk kívül a többiek nem tudták miért csináljuk, de csinálták... Csordaszellem.

 Stoppolok esőben. (Finisterrából vissza Santiagoba)

 

 ... és újra a kedvenc alberge előtt

 - - - - - Most pedig borul az időrend és jön pár életlen 5 mpxeles kép az én masinámról- - - - - - - -

Barátkozós este

 A látszat ellenére az egyik legkényelmesebb hálótermünk Logronoban.

 Hát igen. Tibi sokszor csinált ilyet. Azt már le sem merem írni, kikre céloz. Nem állatra, annyi biztos.

 Szelídebb pillanatában előkerül a művészi vénája:

 Morrispótlék.

 Örömteli pillanat az Alberge Acuarioban. José, Tina, Dóri, Tünde, Tibi, jómagam, Csabi (belenyal) Federica (fülébe), és a csintalan lábmasszőr, aki egy hónapra betelepedett a szállásra és állandóan koslat, meg megeszi, amit otthagynak mások. És még a fényképünkbe is belemászott.

Ennyi?
Akkor ennyi.